Tenerife
Kalandos körtúráink kerekedtek, kereken egy hét alatt a kanári szigetek legnagyobbikán, Tenerifén. De mielőtt ezekről mesélnék elárulom, hogy Bécsből sokkal egyszerűbben el tudunk jutni oda, merthogy sehol sem kell átszállnunk. Azonban még így is kb. 5 órás levegőben töltött útról beszélünk, amely egy kicsit unalmasnak hathat. A végén viszont megpillanthatjuk csodás úti célunkat és, ha a délen fekvő repteret választottuk, akkor még egy technikásabb leszállásban is lehet részünk.
1. nap
Masca felé vettük az irányt és szerpentineken kanyarogva, egy gyönyörű csipkézett hegyekkel körülölelt völgyhöz érkeztünk. Itt terül el Európa mini Machu Picchu-ja, amely hatalmas népszerűségnek örvend a turisták részéről. Mi csak az autónkból néztük meg, de ha esetleg le szeretnétek majd parkolni, akkor figyelmeztetlek benneteket, hogy elég kevés a hely. Az emberek többsége pedig csak egy képért áll meg, amelyet feljebbről is el lehet lőni.
Innen indultunk tovább Garachicoba, amely lávakő medencéiről és óvárosáról ismert. A parton sétálgatva és egy kicsit beljebb merészkedve, a halászfalu főbb része kb. 30 perc alatt bejárható. Gyönyörű és különleges látvány a fekete sziklás strand és a templom is a főtéren. Ha szerencsénk van, akkor egy kis utcazenét is hallgathatunk sétálgatás közben.
Majd a napunk vége felé közeledve Icod de los Vinosban kötöttünk ki, ahol egy botanikus kertet kerestünk fel. Itt áll a különleges Drago Millenario fa, melynek meglátogatása belépő díj köteles (10 euró két főnek). A nem mindennapi növény, nevéből adódóan 1000 éves és 12 méteres magasságú. A kertben sokféle élőlénnyel találkozhatunk még: madarak, gyíkok, banánfák, aloe növények stb. Miután itt végeztünk, szuper program lehetőség a közelében lévő Pillangó Park meglátogatása is.
2. nap
Arco de Tajao természeti képződménynél kezdtük a napunkat, amely az autópálya mellett helyezkedik el, szinte közvetlenül. Az érdekes textúrájú kőhíd alkalmas területet biztosít egy kis piknikre, illetve jó fotóhelyszín. A vidék többi részén, pedig túrabiciklivel is érdemes lehet kalandozni.
Ezután felfelé indultunk északra az Anaga Nemzeti Parkba, amely a csapadékosságáról és az erdőségeiről híres. Taganana falucskájából közelítettük meg a Playa de Benijot, amelyet csak felülnézetből tudtunk szemügyre venni, merthogy a lefelé vezető kis utacska le volt zárva sziklaomlás miatt. Azonban egy darabon elindultunk az El Draguillo felé vezető túraútvonalon, amelyen igazából a helyiek szoktak autóval közlekedni.
A szállásunkra visszafelé menet megálltunk Candelariaban, amely egy festői kis tengerparti városka. Tele van boltocskákkal, étkező helyekkel és a főtere is nagyon szép. Az Our Lady of Candelaria bazilikába tudunk itt bekukkantani, illetve megcsodálhatjuk a sziget védelmezőinek szobrait is.
3. nap - 4. nap
Chinyero a kedvenc vulkánom ever! Sosem szerettem a tűzhányókat, de ez a hely egyedülálló. Szinte végig fekete apró kavicsokon vagy a megszilárdult lávafolyamon keresztül vezet az út. Séta közben sokszor megcsapja az ember orrát a fenyőillat, ami plusz pont számomra. A kőzetek elég gyorsan felmelegszenek, így a hidegebb idő és szél ellenére is egészen langyos a levegő. Mi a Montana Negra területén parkoltunk le, de érdemes feljebb menni az autóval. Ez a körtúra 7-8 km körül van, ami 3-4 óra sétát jelent.
Az úton sok érdekesség jöhet velünk szembe:
- Például mi találkoztunk két nagyobb madárral, akik olyan közel mentek el hozzánk, hogy ha akartuk volna meg is érinthettük volna őket. Teljesen természetesnek vették, hogy ott vagyunk mi is.
- Az időjárás iszonyú gyorsan változik. Amíg ott tartózkodtunk, sétáltunk napsütésben, ködben és esőben is. :)
- Sokszor teljes a csönd az útvonalon. Nincs tömeg, nem csiripelnek a madarak, nem hallani az autók zaját sem. SEMMIT! Furcsa, de jóleső tapasztalat volt mindkettőnk számára.
Roques de Garcia minitúra a Teide Nemzeti Parkon belül, pontosan a vulkán lábánál. Ez egy elég felkapott hely, nagyon sok ember megfordul itt egy nap alatt. Az útvonalon egyszerű volt haladni, idősek és gyerkőcök is sétáltak rajta velünk együtt. Amit észrevettünk, hogy sokan csak megálltak a kilátópontnál és nem mentek tovább, de mindenképpen érdemes körüljárni a sziklaformációkat! Innen indul felfelé a Teidére is egy útvonal, ahhoz viszont külön engedély szükséges. Viszont egy nagyobb, nap melegítette sziklán letáborozni és csak nézni a vulkánt mindig engedélyezett. :)
Samara egy olyan vulkán, amire fel lehet mászni (kedvesem nagy örömére). Egy parkolóból tudjuk megközelíteni és nem is kell olyan sokat sétálni felfelé. Kiváló hely naplemente nézésére! Viszont ajánlott pokrócokkal és pulcsikkal felszerelkezve érkezni, mert mindig szeles.
5. nap
A Mount Guajara hegyre (2718 m) felvezető körtúra kb. 10 km hosszú és az Ermita de Nuestra Senora de las Nieves parkolójából indul. Nekünk nézelődéssel, pihenőkkel és fotózással együtt 5-6 órába telt az egész. A hegy tetejéről csodálatos kilátás nyílik a Teidére és a körülötte lévő tájra. A szintkülönbség 600 méter körül van, így elég kaptatós felfelé. Fontos a megfelelő túracipő viselése a talaj csúszóssága miatt, illetve fejfedőre is szükség lehet, mert az idő nagyon csalóka. Nagyobb gyerkőccel is érdemes lehet megmászni, de kisgyermekes családoknak nem ajánlom!
Még egy pár látnivaló
Városkák:
- Puerto de la Cruz
- Santa Cruz de Tenerife
- Los Barrancos
- Los Cristianos
Tengerpartok:
- Playa Amarilla
- Playa del Duque
- Playa de Castro
- Playa Bollullo
- Playa del Camisón
- Playa de los Guíos
Egyéb:
- La Orotava öko banánültetvény
- Botanikus kert (Jardina Botanico)
- Güimari piramisok + park
- Loro Parque, Monkey Park, Siam Park -> mi csak a Monkey Parkot látogattuk meg, de az is elég volt
- Los Gigantes delfin és bálnales

Útvonalak
Túrák:
- Punta del Hidalgo to Chinamada
- Pico del Inglés + cloud forest (kilátópont)
- Anaga National Park -> Sendero de los Sentidos (erdei ösvény)
- Roque de Taborno Circuit Trail
- Barranco del Infierno (kis vízesés)
Összegzés:
- a szigeten az időjárás gyorsan változik és elég gyakran szeles
- az északi rész nagyrészt felhős, ködös, csapadékos (erdős, fás)
- a déli részen több a napsütés és melegebb van (kaktuszos, sivatagos)
- a reggeli órákban és délutánonként előfordulhat dugó a főbb útvonalakon
- a Nemzeti Parkokban sétálgatni csak a kijelölt útvonalakon lehet, főképp a vulkánok környékén
- a parkolás sokszor elég bonyolult, kevés a hely a látványosságoknál
- a sziget legnagyobb része busszal is bejárható
- autó bérlésekor érdemes kicsi, de nagyobb teljesítményű autót választani (Gobycar - Seat Ibiza)
- étterem választásban a helyiek/szállásadók nagyon szívesen segítenek (sok seafood lelőhely van)
- érdemes kipróbálni a kanári szigeteken készült termékeket (aloe krém, banán lekvár)
